Felhasználói profil szolgáltatás nem tudott bejelentkezni

Hiba leírása

Windows 7, 8 és 10 esetében nem egyszer találkoztam már azzal a jelenséggel, hogy a jelszót megadva nem tudott a rendszer bejelentkezni a felhasználói profilba. Ez főként azoknál tapasztaltam akik készenléti állapotba rakták a gépüket, majd visszatérve a készenléti állapotból már nem tudtak bejelentkezni.
Nem kell pánikba esni a pc doki erre is tud megoldást!

A hiba üzenet

A Felhasználói profil szolgáltatás nem tudott bejelentkezni. A felhasználói profilt nem sikerült betölteni.

A felhasználói fiók javítása

Ha a számítógép újraindítása nem segít akkor indítsuk el a gépet csökkentet módban és rendszergazdai jogosultsággal végezzük el a következő müveletet.

  1. Nyissuk meg a Start menüt, majd írjuk be a keresés mezőbe hogy regedit, ezt követően nyomjuk meg az enter gombot.
  2. Ezt követően a megnyiló Beállításszerkesztőben keresse meg a következő  beállítástkulcsot:
    HKEY_LOCAL_MACHINE\SOFTWARE\Microsoft\Windows NT\CurrentVersion\ProfileList
  3. Itt feltételezhetően két hasonló nevü mappa fog szerepelni:
    S-1-5-21…1000 és S-1-5-21…1000.bak
    Cseréljük fel őket, a .bak mappáról töröljük a kiterjesztést, és a .bak nélküli mappához meg adjuk hozzá a .bak kiterjesztést.profile list
  4. Kattintsunk duplán a .bak kiterjesztés nélküli mappára, és a RefCount értékét módosítsuk 0 -ra.
  5. Kattintsunk duplán a .bak kiterjesztés nélküli mappára, és a State elem értékét módosítsuk 0 -ra.
  6. Zárjuk be a Beállításszerkesztőt.
  7. Indítsuk újra a számítógép és próbáljunk meg bejelentkezni a windows profilunkba.

Ha segítsége van szüksége írjon az oldalon vagy hívjon!
A pc doki ingyen házhoz megy,
csak az elvégzett munkáért kell fizetnie.

0630/828-2689

Kép a hiba jelenségről

A felhasználói profil szolgáltatás nem tudott bejelentkezni. A felhasználói profilt nem sikerült betölteni.

A felhasználói profil szolgáltatás nem tudott bejelentkezni. A felhasználói profilt nem sikerült betölteni.

Update 2018-04-09
Pár napja a felhasználói profil szolgáltatás nem tudott bejelentkezni hiba számos számítógépen előjött. Jellemzően windows 7 operációs rendszer alatt és valószínűsíthető hogy egy nemrég érkezett windows frissítés okozza. Érdemes lehet egy időre a windows frissítést kikapcsolni.

146 thoughts on “Felhasználói profil szolgáltatás nem tudott bejelentkezni

  1. Tamás Szerző

    Nem, mert ha minden jól lett csinálva akkor az eredeti állapotnak kellene vissza állnia, adatvesztés nélkül. Elképzelhető, hogy új profilt hozott létre a windows és ezért nem láthatóak a fájlok, de elméletileg a C:\Felhasználók\ könyvtárban windows 7 alatt látni kéne az új és a régi profilokat is, és ott megtalálhatók az adatok is.

    Válasz
    1. Léna

      Kedves Tamás!
      Én most szembesültem ezzel a problémával Nekem is új profilt hozott létre a Windows, TEMP néven és ő lett a rendszergazda. Csökkentett üzemmódban hiába írom be a keresőbe, hogy „regedit” nem csinál semmit a gép. Hogyan tudnám a hibát kijavítani?
      Válaszát várva köszönettel:
      Makai Sándorné

      Válasz
      1. Tamás Szerző

        Kedves Léna!

        Az alábbiak szerint próbáld meg megnyitni a regisztryt:
        Start menü – futtatás – regedit
        A regisztry piszkálásval csak óvatosan, mert működés képtelenné teheted vele a rendszert. Ha nem vagy biztos a dolgodban inkább hívj és megbeszéljük a részleteket!

        Válasz
        1. Léna

          Kedves Tamás!
          Köszönöm a válaszodat! Sajnos csökkentett módban nincs lehetőségem a „futtatásra” a START menűben, így a problémám továbbra is fent áll. Most ez ügyben csak azért nem hívlak, mert van másik használható gépem is. Ha aktuális lesz, okvetlen jelentkezem nálad.

          Válasz
    2. Kispál Rita

      Sikerült nekem is viszont nekem is új profilt hozott létre,
      Az acer helyett most acer pc megy és az aceren van mindenem
      Mit lehet tenni ilyenkor?

      Válasz
      1. Tamás Szerző

        Szia, ha új profilt hoz létre akkor vagy nem windows 7 operációs rendszert használsz, vagy elrontottál valamit. Ha segítségre van szükséged hívj és megbeszéljük a részleteket.

        Válasz
    3. sebestyén krisztina

      Üdvözlöm!de ha nem tudok be jelentkezni hogyan nyissam meg a start menüt

      Válasz
      1. Tamás Szerző

        Kedves Krisztina,

        Mivel normál módban ez esetben nem érhető el a start menü, így csökkentett módban kell inditani a számítógépet. Ezt általában a bootoláskor az F8 megnyomásával lehet elérni.

        Válasz
  2. Gabryella

    Szia! Nekem is ilyen problémám van. Szeretném kérdezni,hogy tudom felcserélni a .bak kiterjesztéseket. Előre is köszi

    Válasz
  3. Szedlacsek Balázs

    Sziasztok, nekem is ugyan ez a problémám, csak nem tudom átnevezni a két egyforma nevű fáljt, mert az írja „hiba a kulcs átnevezésekor”. Valaki tud segíteni?

    Válasz
    1. Zoli

      Csökkentett módban lépj be a hibás fiókba és úgy csináld végig, ne másik felhasználói fiókkal ezért nem működik!

      Válasz
    2. Samuzozo

      Kedves Tamás!
      Nekem nem mentette el a modositasokat es nem tudtam be lépni a fiokba.. mi lehet a probléma?

      Válasz
  4. Csucsu

    Helló
    Nagyon köszönöm sikerült megcsinálni.
    Azoknak akinek ,,hiba a kulcs átnevezésekor” ír azt javaslom hogy,
    elsőnek vegyen le egy nullát és úgy kezdjen hozzá utána természetesen
    vissza kell rakni.

    Válasz
    1. Traf Vane

      Kedves Tamás!
      Nekem egy 1006-ra, 1007-re,1007.bak-ra és 1008-ra végződő mappám van. Az 1007-et próbáltam 1007.bak-ra átnevezni, de nem hagyta, mert olyan nevű mappa már van. (A megadott kulcsnév már létezik. Írjon be egy újat és próbálja újra!) Próbáltam a 0-törlő módszerrel, de azt sem engedte…
      (Illetve nem tudom nullára módosítani az értékeket.
      Hiba: Az RefCount szerkesztése nem lehetséges. Hiba az azonosító új értékének írásakor.
      Próbáltam 000-val, Decimálisaal….)
      Mi lehet a baja?

      Válasz
  5. Tamas

    koszi, tokeletesen mukodott a megoldas – nagy koszonet, a fraszt hozta ram a gep 🙂

    Válasz
    1. david

      Uristen nekem is sikerult pedig igazi flugos tipus vagyok es sose jarok sikerrel ilyesmikben…koszonom az infot:D

      Válasz
  6. Zsolo

    Üdv!
    Az lenne a kérdésem, hogy csökkentett módba ugyan azzal a fiókkal jelentkezem be mint ami nem megy vagy egy rendszergazdai jogosultsággal rendelkezővel?

    Válasz
    1. Tamás Szerző

      Csökkentett módban, azzal a felhasználóval lépj be ami normál módban nem megy, be fog engedni és eltudod végezni a szükséges registry beállításokat.

      Válasz
  7. Manus

    Éppen játszom amikor Anya elkezd pánikolni, hogy most mi lesz. Ez lett. Köszi a segítséget 🙂

    Válasz
  8. agi

    Nekem csak 1 ilyen mappa van abban is àllitsam àt a RefCount ès State èrtèket 0-Ra?

    Válasz
  9. Peti

    Köszönöm! 🙂 működött! csak annyit tennék hozzá, hogy csökkentett módban tudtam csak megcsinálni, mivel nem volt másik profil.

    Válasz
  10. Bence

    Nekem egy problémám van. Az S-1-5-21 mappából (a hosszú) csak egy van, a NEM .bak kiterjesztésű! Ilyenkor mit tudok tenni?

    Válasz
    1. Tamás Szerző

      Kedves Bence!

      Javaslom ilyen esetben próbálj meg új felhasználót létrehozni, ha a jelenlegivel nem enged bejelentkezni akkor ez megoldás lehet a problémára.

      Válasz
  11. Andi

    Nagyon jó, hasznos, tökéletes leírás!!! Sikerült!!!!! Köszönöm!!!!!!!!!!!!! 🙂

    Válasz
  12. kiss róbert

    Nálunk is működött a leírás. Köszönöm!
    Ha még egyszer előfordul a jelenség, ugyanígy kell eljárni?

    Válasz
      1. Zsu

        Nekem az nem mukodik,marmint az f8. Egyaltalan nem tudom csokkentett modba tenni a laptopom.

        Válasz
        1. Tamás Szerző

          Ha van FN gomb akkor azt is nyomd az F8- al egyszerre, ha ezzel sem sikerül akkor a pontos típus alapján érdemes utána olvasni milyen billentyüvel lehet elő hozni a biost.

          Válasz
  13. E.Sz

    Sziasztok ! Le tudnátok nekem írni az alapértékeket, mert rosszul csináltam és nem tudom minek mi volt a száma neve… Vagy, hogy lehetne alaphelyzetbe vissza állítani ezeket a mappákat ? Köszi

    Válasz
  14. Róbert

    Szia!

    Előfordulhat, hogy ez a probléka azért következett be, mert leejtettem a laptopot (laptop táskával együtt)?

    Válaszod előre is köszi: Robi

    Válasz
    1. Tamás Szerző

      Szia, nem valószínű. A leejtéskor inkább attól tartanék hogy tönkremegy a laptopban lévő merevlemez és elvesznek az adatok. Nem biztos hogy azonnal megy tönkre, lehet még egy ideig müködik ilyenkor. Minden esetre HD sentinellel figyeld az állapotot.

      Válasz
  15. Csapi

    Lépésről – lépésre , működik , minden megmaradt a régi formájában . Köszi a segítséget .

    Válasz
  16. Arányi Péter

    Sziasztok, az a problémám hogy nekem nincs meg ez a két mappa a HKEY en belül és ez esetben hogy lehet megoldani a problémát?

    Válasz
    1. Tamás Szerző

      Szia, pedíg ott kell lennie. Küldj egy képet, hogy mit látsz hátha az többet elárul a problémádról. Ha nincs ott akkor az nagy gond lehet!

      Válasz
  17. Arnolf

    Kedves Tamás! Betudtam lepni csokkentett modba, meg is csinaltam a lepeseket egeszen addig, hogy lennie kene kettő darab ,,S-1-5-21…,, mappanak, DE nekem 4 db ilyen mappam van. Az egyik 1000-el vegzodik a masodik 1001-el a harmadik 1002-vel es a negyedik mappa pedig 1002.bak-kal vegzodik. Ilyenkor mi a teendo? Melyiket nevezzem at, melyikben allitsam at az ertekeket?
    Elore is koszonom

    Válasz
  18. kozma brigi

    Halihó! Sajnos velem is Meg történt ez a probléma, sajnos nem vagyok egy műszaki zseni így már az első lépésnél Meg akadtam, hogyan nyitom meg a start menüt?

    Válasz
  19. csillagnorbert

    KöszönömKöszönömKöszönöm!!! Hatalmas segítség volt! Korrekt leírás!!!!!!!

    Válasz
  20. Lilla

    Nagyon szépen köszönöm én is! Totálisan hülye vagyok minden műszaki dologhoz, de ezt a részletes leírást még én is meg tudtam csinálni, és újra tökéletesen működik a gépem. Köszönöm! 🙂

    Válasz
  21. Bognár Beáta

    Csatlakozom az előttem szólókhoz! Remegő kézzel követtem az utasítást, a fejem belefàjdult, a szívem félrekalimpált attól való félelmemben, hogy ezennel végérvényesen tönkreteszem a gépet… És minden sikerült, újra be tudtunk lépni. Azóta glóriát hordok a fejem fölött, a családom nem tér magához, hogy milyen ügyes voltam. Ezer köszönet!

    Válasz
  22. Feli baby

    Sziasztok. A segitségeteket kérném.. megtudjátok mondani hogy abba a pici kis keretbe mivan irva, ami a képen kivan jelölve.

    Válasz
    1. Tamás Szerző

      Ha erre gondolsz akkor „C:\User\Test user”, de ez ugye a felhasználói profil nevétől függően nálad eltérhet.

      Válasz
  23. CirMa

    Hello!
    Sajnos nem tudom átírnia HKEY-t, mert nincs más rendszergazdai fiókom, mint ami megsérült. Vendégkánt tudok csak belépni. Erre ötlet? Ráadásúl nem sikerül belépni F8-cal , Fn F8-al sem csökkentett módba.

    Válasz
    1. Tamás Szerző

      Szia, ha nem sikerül csökkentett módban belépni akkor nem fog menni a dolog. Utána kell nézni, hogy az adott gépen hogyan tudod előhozni a csökkentett módot. Ha nem megy hívj telefonon és találunk megoldást a problémára!

      Válasz
  24. Barby

    Sziasztok!
    Nekem egyszer már volt ilyen akkor működött a leírás most megint úgy gondolta magát a Win hogy nem enged be. Újból végigcsináltam de most nem működik! Miért nem? Segítsetek légyszi! Köszönöm!!!

    Válasz
    1. Tamás Szerző

      Szia, müködnie kéne, ha nem javaslom hozz létre új felhasználói fiókot, az minden bizonnyal be fog engedni. Ha nem megy akkor személyesen tudunk segíteni esetleg a probléma megoldásában!

      Válasz
  25. TündeP

    Hello, nekem sajnos még hibaüzenetet sem ír ki, egyszerűen nem nyitja meg az új fiókot, amit létrehoztam. Rákattintok az ikonra, azt írja várjak, majd visszajön a képernyő a fiókok ikonjaival. Ha újra rákattintok azt írja, hogy Kilépés és visszaáll ugyanaz a képernyő.
    Ha megnyitom a rendszergazda fiókból az új felhasználót csak Appdata mappa és 3 ncuser fájl van benne.
    Vistám van.
    Tud segíteni?
    Köszönöm

    Válasz
    1. Tamás Szerző

      Szia, első sorban a jogosultságokat nézném meg, probáld meg rendszergazdává tenni az új fiókot hátha azért nem jön létre, lehet még hely, merevlemez és egyéb jogosultság probléma is akár. Sajnos ennél összetettebb a probléma, hogy látatlanba megoldást tudjak rá mondani neked, de ha elhozod hozzánk a gépet akkor szívesen segítünk a megoldásban! 🙂

      Válasz
  26. TündeP

    Üdvözletem,
    érdeklődöm, hogy működik ez az oldal? Tegnap küldtem egy kérdést és még mindig azt írja, hogy moderálásra vár.

    Köszönöm
    Tünde

    Válasz
    1. Tamás Szerző

      Válaszoltam az előző kérdésedre. Általában 3-4 munkanapon belül válaszolunk az online kérdésekre! Ha sürgős telefonon gyorsabb választ kaphatsz! 🙂

      Válasz
  27. Zsolt

    Kedves Tamás! Két fiók van a gépemen, a főfiókba nem enged belépni, a vendégfiók viszont elindult, ami nem teljes jogosultságú fiók. Megcsináltam a lépéseket egészen addig, hogy lennie kell kettő darab ,,S-1-5-21…,, mappanak, nekem 4 db ilyen mappám van. Az egyik 1000-rel, a második 1001-gyel, a harmadik 1001.bak-kal és a negyedik mappa pedig 1002-vel végződik. Mivel két fiók van a gépemen, ilyenkor melyiket nevezzem át, melyiken állítsam át az értékeket?
    Köszönöm a segítséget!

    Válasz
    1. Tamás Szerző

      Kedves Zsolt,

      Ha belemegy az adott mappába a regeditben akkor látnia kell a hogy melyik usernévhez tartozik az adott fiók. Én a 1001.bak fiókon hajtanám végre a javítási müvelet de előtte bizonyosodjon meg róla hogy az a fiók amire szüksége van.

      Válasz
  28. Kary

    Hello
    Köszi az infokat, tökeletesen mükszik a benne leirtak szerint.
    (Aki nem tudja , hogy ket azonos nevü alkönyvtarat nem lehet letrehozni egy mappan belül az inkabb ne kezdjen el faragni a regeditben…) Hanem hivja Tamast!!!

    Válasz
  29. Üveges Borbála

    Sziasztok. Mi van ha a csökkentett módban nincs startmenü? Csak fekete képernyő a 4 sarkaban kiírva hogy csökkentett mód. És ennyi. Köszi előre is

    Válasz
  30. LeonCL

    Ugyanez a probléma jött elő, de csökkentett módban csak fekete képernyő fogad, nincs startmenü, az egér se működik. Ilyenkor mit lehet kezdeni?

    Válasz
    1. Tamás Szerző

      Szia, a probléma megoldásához nem szükséges a start menü. Csak a regedit-et kell elérnünk. Amit megtehetünk úgy is, hogy a ctrl+alt+del billentyü kombinációt megnyomjuk, majd „Fájl” és „Új Feladat (Futtatás…)” az itt megjelenő ablakba pedíg beírjuk, hogy „regedit”. Ezt követően a regisztriben módosítjuk a kívánt profilt. De vigyázzunk, hogy mit módosítunk mert adott esetben nagyobb galibát is okozhatunk a regisztri kulcsok állításával.

      Válasz
  31. Reni

    Sziasztok!
    Nekem is ugyan ez a bajom (tegnap óta) és már most elakadtam az elsőnél, hogy tudom csökkentett üzemmódba tenni? Hogy tudom a start menüt létrehozni? O.o Nagyon fontos lenne, és tiszta analfabéta vagyok ez ilyenekkel kapcsolatban.
    Előre is köszönöm a választ!
    Üdv: Reni

    Válasz
    1. Tamás Szerző

      Szia, általában a csökkentet mód az F8 bootoláskor való nyomogatásával hozható elő.

      Válasz
  32. Reni

    Mi van akkor, ha nekem nincs S-1-5-21-es mappám? Csak 18-19-20-as, de abból is csak 1 db. ?

    Válasz
    1. Tamás Szerző

      a számozás eleje lehet más, a vége ami lényeges, az utolsó 4 számjegyet kell nézni.

      Válasz
  33. Via

    Huh, túl vagyok rajta! A .bak-os mappát nekem is csak úgy sikerült átneveznem, hogy a .bak -on felül még levettem egy 0-át a fájl nevéből, aztán később korrigáltam egy 0-ával 🙂 . Csak nem csináltam rosszat?! Köszönöm szépen a segítséget és a hasznos kommenteket is! Már a frász kitört, hogy tönkrevágtam a gépem. Szép hétvégét!

    Válasz
  34. Dalma

    szia! En is ugyazanezzel a problemaval kuzdok csak nem tudom elohozni a start menut es a ctrl+alt+del kombinacio sem mukodik. Tudnal esetleg valamit tanacsot adni?

    Válasz
    1. Tamás Szerző

      Szia, azért nem tudom előhozni mert valószínüleg normál módban indítottad a windows-t. Csökkentett módban kell indítani, amit általában bootoláskor az F8 meg nyomásával lehet kiválasztani.

      Válasz
  35. Bene Vivien

    Nekem is ez lenne a problémám csak nekem windows 8 van a gépemen ? Mit tegyek ?
    Válaszát előre is köszönöm!

    Válasz
    1. Tamás Szerző

      Kedves Vivien,

      Window 8 on is meg lehet ezt próbálni, de a jelenlegi leírás windows 7 -re készült, elképzelhető, hogy 8 esetében más megoldást kell keresni. Ha nem megy hívjon és szervíz szolgáltatásunk keretében segítünk a megoldásában.

      Válasz
  36. sebestyén krisztina

    Ezt irja ha rámegyek h név alapértelmezett tipus reg sz érték nem beállitott érték

    Válasz
    1. Tamás Szerző

      A képen láthatótól eltérhet a regisztri állapota, ha még nem oldódott meg a probléma, vegye fel velem a kapcsolatot telefonon és segítek a megoldásában.

      Válasz
  37. Norbi57

    Üdv Mindenkinek!

    Hasonló témát láttam már ezen a fórumon, de elolvasva a válaszokat nem találtam megoldást.

    32 bites Windows 10 van egy asztali PC-n.

    Pár hete jelentkezett az addig tökéletesen működő számítógépen, hogy a kezdőképernyő megjelenése után a felhasználót kiválasztva és a jelszót megadva elkezdődött a bejelentkezés, azonban a folyamatjelző eltűnése után visszakaptam a kezdőképernyőt (ha esetleg rossz jekszót adtam meg, ugyanígy a bejelentkezési képernyőt kaptam vissza, nem írta ki, hogy hibás a jelszó).

    Párszor újraindítva egyszercsak bejelentkezett (rapszódikusan: volt, hogy kellett vagy 5-6 újraindítás, volt, hogy elég volt csak egy).

    Tegnap (01.17.) már nem tudtam egyáltalán belépni, hiába indítgattam újra.

    Ma (01.18.) megpróbáltam a telepító DVD-vel a Speciális beállításokon belül Rendszervisszaállítással, ahol van egy 01.17-i rendszervisszaállítási pont: Fontos frissítés. 17-én csak indítgattam a számítógépet, egyszer sem írta ki, hogy frissít, vagy telepít és belépni sem tudtam! Természetesen a visszaállítás sikertelen volt.

    Csökkentett módban nem tudom elindítani a rendszert, hiába nyomom le az F8-at, a Windows indul el.
    Mivel belépni nem tudok, így a Star gomb és a Futtatás – regedit nem jöhet szóba.

    Lenne valakinek ötlete??
    Köszi előre is!

    Válasz
    1. Tamás Szerző

      Szia, sajnos windows 10 esetén biztosan nem működik ez a megoldás. Bevált gyógymód erre még nincs, de amit javasolni tudok, hogy valahogy indítsd be a gépet csökkentett módban és ezt követően hozz létre új profilt, majd ha sikerült beindítani az új profillal a rendszer akkor lehet migrálni a régi user profilból az adatokat. Ha ez nem megy akkor sajnos nincs más mint az újra telepítés.

      Válasz
  38. Sziva Péter

    Ugyanez volt a problémán, félig sikerült is megcsinálni, de ha jól gondolom létrehozott egy új fiókot mert amikor belépek nem találok semmit, de ha a Felhasználó mappába bemegyek ott látom a fiókot, belelépve meg is van minden kép, zene, stb.. vissza tudom állítani, hogy alapból újra az a fiók jöjjön be?

    Válasz
    1. Tamás Szerző

      Szia, ez a megoldás windows 7 profil hiba megoldására vonatkozik, más verziójú windowsoknál nem biztos hogy müködik. Ha windows 7-ed van akkor valamit rosszul csinálhattál mert ott működni szokott ezzel a módszerrel.

      Válasz
  39. felhasználó 88

    Vista alatt ez ugyanúgy előfordul. De egy újraindítás megoldja a problémát(bár nálam a winchester is xarakodik, és nincsen pénz újra-még). Abból élünk ami van.

    Válasz
  40. Péter

    Nekem PC analfabétának is sikerült megcsinálnom pedig tutibiztos voltam benne hogy tönkreteszem vele a gépet. Ennek ellenére végigcsináltam, csak 0 törléssel engedte átnevezni a fájlt, de nagy meglepetésemre a végén visszajött a gépem a túlvilágról.
    Köszönöm a segítséget!

    Válasz
  41. David

    Nagyon szépen köszönöm! Módfelett kedves dolog Öntől, hogy ezt ingyen közzétette!

    Válasz
  42. Boros Gyula.

    Nem kifejezetten életbevágó a problémám . A tegnapi napon képeket szedtem le a gépről és szerettem volna a képekbe beírni az egyik képszerkesztővel , Pl.: hogy Boldog születésnapot , vagy mást éppenséggel. A képszerkesztőt megnyitottam majd behoztam a Képek nevű mappát , amelyben több különböző nevű mappa van . Nos itt jött a bökkenő , mégpedig , hogy a Rendszergazdaként megnyitott mappák nem jeletek meg a Képek megnyitása részben. Mit lehet ilyenkor csinálni. Meg lehet e szüntetni a Rendszergazdai megnyitást,hogy hozzáférjek a kérdéses mappához ?
    Tisztelettel : Boros Gyula.

    Válasz
    1. Tamás Szerző

      Kedves Gyula,
      Ugyan nem a témába vág a kérdés de meg próbálok segíteni. Első körben ellenőrizni kellene a fájlok jogosultságait, fontos hogy az éppen bejelentkezett felhasználó jogosult legyen írni a fájl tartalmát.
      Ha ez nem segített akkor engedélyezzük a windows-ban a rendszergazda felhasználót és próbáljuk meg azzal.

      Válasz
  43. Józsefné Győrfi

    Kedves Tamás!

    A gépemen nincs S-1-5-21 csak S-1-5-20. Mit tudok ilyen esetben csinálni?

    Üdvözlettel:
    Győrfiné Judit

    Válasz
    1. Tamás Szerző

      Kedves Judit,
      Az oldalon lévő példától eltérhet a regisztri mappa neve, de ennek ellenére a módszer ugyanaz.
      Üdvözlettel: Tamás

      Válasz
  44. Ágnes

    Kedves Tamás! Lèpèsről lèpèsre haladva követtem az utasîtást, aminek köszönhetően, de elsősorban a szakszerű leírásnak köszönhetően sikerült a számîtógèpbe ismèt bejelentkezni. Nagyon jó, hogy rátaláltam erre az oldalra, nagy segítség volt! Köszönöm szèpen! Üdvözlettel Ági

    Válasz
  45. István

    Én is szeretném megköszönni a cikket! Nálam most jött elő ez a hiba. Tökéletesen sikerült megoldani a leírás alapján. Köszi! 🙂

    István

    Válasz
  46. bodorg

    Nagyon köszönöm! Sikerült felélesztenem a gépet.
    Nagyon jó dolog, hogy ennyi embernek segített már a leírással!

    Válasz
  47. Dani

    Szia , én is ezzel a problémával küzdök , sima csökkentett módba csinálom 1 profilom van és a HKEY dolognál azt hozza be hogy alapméretezett.

    Válasz
  48. Dani

    Szia Tamás, nekem is ez a problémám de a HKEY dolognál nem hoz ki semmilyen S-1-5 üzenetet vagy akármit

    Válasz
    1. Tamás Szerző

      Kedves Dani,

      A megadott elérési útvonal szerint pontosan kell el navigálni a regeditben. Amennyiben segítségre lenne szükséged keress a 0630/828-2689 számon és megbeszéljük!
      Tamás

      Válasz
  49. Földes Ádám

    Köszönöm szépen, tökéletes megoldás volt. 🙂 Megjegyzem a neveteket.

    Válasz
  50. Aron

    Végtelenül Hálásan Köszönöm.

    Helyreállt s Windows7!

    Sok Sikert!

    Üdv Doki,
    Åron

    Válasz
  51. Zsolt

    Üdv, nekem lenne egy problémám a bejelentkezésnél és hiába indítom csökkenett módban mert nem hozza ki a rendszergazda profilt illetve a vendég profilja sem enged be, ilyenkor mi a teendő?
    Ugyan azt a szöveget hozza ki mely a fenti képen látható
    „A felhasználó profil szolgáltatás sál nem sikerült a bejelentkezés. A felhasználói profilt nem sikerült betolteni.”

    Válasz
    1. Tamás Szerző

      Kedves Zsolt!

      A leírás windows 7 rendszer esetén készült pár évvel ezelőtt, ha ettől eltérő windows verzió van a gépen akkor elképzelhető hogy más megoldást kell kidolgozni rá. Ha szükséges szívesen segítek ebben személyesen. Hívjon a részletek miatt és megbeszéljük.
      Tamás
      0630/828-2689

      Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .